Csaknem agyonverte főbérlőjét biciklitárolási vita miatt
A bántalmazás után hívta a mentőket.
A bántalmazás után hívta a mentőket.
A volt birkózó egy hotelben ütött meg valakit vasárnap.
A bántalmazott férfi előbb a korlátba, majd a betonba ütötte a fejét, életveszélyes állapotban vitték el a helyszínről.
Egy társa lefogta, ő pedig egy borotvapengével kihasított lábából egy darabot.
Úgy megverte a barátnője zaklatóját egy férfi, hogy életveszélyt okozó testi sértés miatt indult ellene eljárás.
Felfüggesztette a rendőrség a nyomozást a budapesti Városligetben ujjtörést szenvedő Gulyás Márton ügyében. Gulyás kisujját akkor törte el az egyik kopasz biztonsági őr, amikor a ligetvédő aktivisták tiltakoztak a táborukból való kiszorításért, és ingóságaikat is vissza akarták kapni. Az aktivista nem hagyja annyiban a dolgot.
Mosonmagyaróváron már délelőtt iszogattak egy cég ünneplő foglalkoztatottjai, délután már ketten egymásnak estek, évekre börtönbe kerülhetnek.
Egy 73 éves férfi követte el a testi sértést.
Pénzt követelt egy férfi volt zárkatársa anyjától úgy, hogy majdnem félholtra verte. 15 évet is kaphat.
Súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.
Kora délután kezdte lőni a járókelőket, több embernek is sérüléseket okozott a dunaharaszti férfi.
A két férfi a vád szerint rendőrnek adta ki magát idén januárban francia diákok előtt, akiket megtámadtak az értékeikért, pár nappal korábban pedig egy szóváltás miatt súlyosan bántalmaztak egy férfit.
A csecsemő nem szívott bele a cigarettába az ügyészség szerint, az asztmás rohamot is kiválthatott volna a gyereknél. Az anyja viccesnek találta a jelenetet, ezért nem avatkozott közbe.
A police.hu nem mindennapi zsarolást és testi sértést elkövető párost gyanúsítanak Salgótarjában.
Maradandó fogyatékosságot okozott egy férfi a szomszédjának, miután egy dulakodássá fajult vitában leharapta orrának egy részét.
Bigámia és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy csaknem húsz éve Magyarországon élő és állampolgársággal rendelkező szír férfi ellen, aki magyar felesége mellett egy marokkói nőt is elvett, de miután őt vissza akarta küldeni hazájába, a veszekedésük bántalmazássá fajult.
Néhány hete Pannonhalmán egy járókelő a sebességkorlátozó táblára mutatott, amit egy motoros annyira zokon vett, hogy megszakítva száguldását visszafordult, és elgázolta a gyalogost. A rendőrség keresi az elkövetőt, aki elhajtott a helyszínről.
Miután a nő veszekedés közben életveszélyesen megsebesítette élettársát, közösen kieszeltek egy fedőtörténetet arról, hogy a férfit egy ismeretlen szúrta hátba. Ám a rendőrök megtalálták a mosogatóban a véres kést.
Megverték, megkötözték, kocsiba tuszkolták és egy hídhoz vitték ismerősüket a tápiósági fiatalok.